A honlap, mely létre jött az Úr 2011. esztendejében

Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla



A CSÚCSGÓRÉK TÁMADÁSA

Tékozló Homárnak, a mindennapi Tesco Titkok kiapadhatatlan forrásának,Inkog Nitónak, aki az Auchanban dolgozik, és aki ugyanebben asztoriban szív, a kiadómnak aki bevállalt, az összes kritikusomnak, akiszerint nem csak írni kell, de olvasni is, az Eminenciásnak, aki az egyiklegjobb arc volt a sztoriban, az Igazgatónak, aki a Teszkó által leszartképességeit most egy nagyon menő cégnél kamatoztatja, Hardy Mihálynakhogy úgy nem minősítet, hogy minősített, Gábornak, aki a Parlamentbenosztogatta a könyvemet, Árpának, aki könnyelműen megírta azelső Teszkó Titok ajánlóját, és emiatt mindenki azt hitte, hogy Ő írta azegészet (bocs), Zsoltnak, akik tök máshonnan jött, de a sok összevisszadologból már a második könyvet rakja össze, a Korrektornak, aki rakvesszőket is a szövegbe, (köszi! A Korrektor.) K. Krisztinek és az összesTeszkósnak, akik csak a kirúgás terhe mellett olvashatták a könyvet, azegértársadalomnak, amelynek tagjai naponta tucatszám halnak értelmetlenhalált a nápolyik közt, a teszkós pékeknek, akik nélkül dögunalomlenne az élet, és az összes Teszkós dolgozónak, azoknak, akiknekvérciki, hogy ott dolgoznak is, akik büszkék rá. és végül valakinek, akitnem nevezhetek meg és nem mondhatom meg, hogy miért./ELP/Hát így van ez a film, aminek az a címe, hogy True Romance. Nem tudomki látta és ki nem, de az utóbbiaknak mindenképp érdemeslecsekkolni, hogy van-e belőle egy példány a környékbeli videotékában.Én imádom, a sajátom már karcosabb, mint a nagyapám szatmári szilvája,amiből csak az egyik igaz. Szóval van ez a film, ami többek köztarról szól, hogy van egy bőröndnyi kokain, aminek nyoma vész, majdHollywoodban köt ki a filmes cápák közt. Az ottani producerek egyikeegy Andy Vajna imitátor, aki vietnámi filmekkel kereste meg azt a hatalmaslét, amivel meg akarja venni a kokót. Amikor arra kerül sor, hogya világhírű Coming Home in a bodybag (nagyjából azt jelenti, hogy Hazatéréshullazsákban) című film folytatásának címet kell adni, egy talpnyalóasszisztens bedobja a nyerő megoldást: Coming Home in thebodybag 2. Na, most én is így vagyok ezzel. Tesco Titok 2. hát... nemtudom ... Hozzáteszem, amikor ezt írom, még gőzöm sincs mi lesz akönyv címe, de az biztos, hogy pár bakelit keretes, kockaszemüvegeskreatív, akit a kiadó szerzett valami mosóporos guru reklámügynökség2től, most egy nagyobb trombita elszívása után ezerrel agyal a feladaton.Nem lennék meglepve, ha ugyanezzel a megoldással rukkolnának elő.A folytatásokkal mindig az a baj, hogy a közönségnek már van valamiféleelvárása a dologgal kapcsolatban. A Rambó és a Roki is ilyenek, hogyne menjek messze a fenti példától. Az elsővel kapcsolatban tutira lehetmenni a mozi pénztárnál, hiszen nincs az az Isten, hogy a jó öreg vietnámiveterán ne győzzön megint, illetve az utóbbi címszereplője is hátziher, hogy fel fog állni, mielőtt tizet számolnának rá. De ez igaz a bújtatottdolgokra is. Mint például a Csillagok Háborúja. Simán elképzelhetetlen,hogy a jó öreg Darth vesz egy nagy levegőt és lenyom mindenkit.Áááá! Mondjuk nekem volt egy kis parám, amikor a Birodalom Visszavágkijött a mozikba annak idején jó régen. Az első rész azzal ért véget,hogy az ifjú Skywalker felpukkantja a halálcsillagot, mint kezdő ligetiroma a héliumos lufit. A másodikban ugyanez a figura valami hóbuckákonbóklászik és csak úgy éli túl a vihart, hogy bevarrja magát egy állatiragusztustalan jószág bűzös gyomrába. Szóval van az úgy, hogy azember hirtelen nem azt kapja, amit vár. Remélem most ez nem így lesz,mert amivel én itt kísérletet teszek, az szintén egy folytatás. Rögtön ittjön a következő kérdés, ami a folytatásokkal kapcsolatban szokott azember agyában megfogalmazódni. Mi a francnak kell folytatás? Nos, aválasz egyszerű. Ami bejön, abból kell még egy. És a Tesco Titok bejött.Frankón sokan vették meg és még többen töltötték le a netről PDF formátumban,hogy törném el a kezüket. Mindegy, a lényeg az, hogy sokemberhez eljutott. Végül is ez volt a cél. Ugyanakkor azt is szeretnémleszögezni itt az elején, hogy a folytatás nem az én ötletem volt. Már azelső könyvvel is vért izzadtam, dehogy akartam én újat írni. (Akik azthiszik, hogy ezek az előszók a könyv befejeztével íródnak, nagyot tévednek.Tök az elején vagyok és rettegek, hogy mikor fogom befejezni.Ha egyáltalán ...) Nyugodtan ültem a babérjaimon, amikor felhívtak akiadótói, hogy helló! Lett itt egy csomó ember, akinek vannak sztorijai.Szintén Teszkósok. Szívesen elmondanák, és akkor lehetne folytatni amegkezdett történeteket. Isteni! Én azt hittem mindent leírtam, amipersze igaz is, de amit maguk olvastak, azok ugyebár főleg velem estekmeg. Akik viszont a kiadónál kopogtattak sokkal magasabbról látták arendszert. Áruház-igazgatók, biztonsági igazgatók, személyzeti igazgatók... Csupa olyan nagykutya, akikkel annak idején örültem, ha szótválthattam. És mindnek volt egy története. Persze az elején jól megválasztottálnevek és freemail-es címek mögé bújtak, óvatosan kellet eljárni,hátha Gurgula 54 mögött maga Hardy Mihály rejtőzik bosszúraéhesen. Első körben le kellett csekkolni a sztorikat. A kiadó bekért pártörténetet, amit átküldött nekem, hogy olvassam el, lehet-e benne valamiizgi. Idő volt mire a rengeteg sztori végére értem, de megérte,mert volt olyan, aminél még én is leraktam a hajamat. Az egyik kollega3elmeséli, hogy maguk pontosan mit is tankolnak a Teszkó benzinkútjainál,amikor azt hiszik, hogy benzint, hogyan vadásszák le a biztonságiigazgatók a védett madarakat a bezárt áruházban Szent-este, és mégarra is fény derül, milyen hibákat vét egy pék, amikor kénytelen műszakicikkeket leltározni. Lesz szó arról, hogy hány titkos rekesze van egyhússzállító autónak, hogy lehet megpukkantani egy kamionnyi Unicumot,mit lopott a börtönőr, és megtudhatják, milyen titkosszolgálati eszközökethasznál a Teszkó, hogy megfigyelje magukat. Volt, aki elolvasvánaz előző könyvem utolsó fejezetét pontos tervet készített arról, hogyanlehet felnyomni a Teszkó főpénztárát, és azt küldte el egy levélben,de olyan is akadt, aki részletes útmutatót csinált azoknak, akik szeretnénekmunkaügyi pert nyerni a shopping-mamut ellen. Szóval sikerültengem kiokosítani meglehetősen extrém témákban és én úgy döntöttem,hogy ezt most megosztom magukkal. Lesz, ami lesz. De mielőttbelevágnék az újba, pár szót a régiről.Amikor elkezdtem írni az első könyvet, fingom nem volt, hogy mekkorafába vágom a fejszémet. Voltak nagyarcú ismerőseim, akik azt mondták,hogy az írás nem szól másról, mint a magyar ABC-ben megtalálható betűkbizonyos sorrendbe történő rendezéséről... ja. Nem ok verték a klaviatúrátkét újjal heteken át, néha olyan idegesen a sok elütéstől, hogya space gomb többször is átlyukasztotta a billentyűzetet.Mindegy. A lényeg belekerült. Voltak, akik azzal riogattak, hogy a Teszkómég a gazdaságos alsógatyámat is le fogja perelni rólam. Ez a lehetőségvalóban fennállt és az áruházlánc be is próbálkozott, de az az irat, amelyetaz ügyvédjük csinált valamiféle "beperlés varázslóval" nem igazánérte el a kívánt hatást. Ne kérjék, hogy idézzek a beadványból, mert afele számomra érthetetlen volt, a másik fele meg rizsa, amire nem isnagyon emlékszem. Arra viszont igen, hogy a kemény hangú telefaxüzenet alján szerepelt egy mondat, miszerint a levélben foglaltak nemfeltétlenül tükrözik a Tesco Áruházak Zrt. hivatalos álláspontját az ügygyelkapcsolatban. Na, erre még én sem voltam képes gombot varrni.Jön egy levél hogy fúha, meg reszkessünk, meg ilyesmik, majd a végén,hogy ez nem is feltétlenül igaz. Ennyit erről. A keresetet a bíróság elutasította,így elhárult a fejem fölül a veszély, hogy kék-fehér csíkos rabruhábanszorítsam valahol a rácsot olyanokkal együtt, akik beszóltak azOsannak, vagy szájukra vették a Korát. Érdekes módon azzal nem nagyonpróbálkoztak, hogy amit leírtam az nem igaz. Pedig az okosok aztmondták, hogy egy könyv eladási statisztikáinak mindig jót tesz a botrány.A kiadó várt is erre, sőt állítólag fel is készült, de csak nem jöttigazi támadás. Sebaj. Majd máskor.A kritikai felhangok azonban hamar elértek engem is. Sokan fikáztak,hogy minek írom le a stiklijeimet. Mások meg bíztattak, sőt olyan véle4ményt is hallottam, hogy a könyvem jobb, mint a Zabhegyező. Ennekegy ideig nem tudtam örülni, mert nem olvastam az említett művet. Miutánelolvastam, akkor meg nem tudtam elhinni. Tényleg emberek! Odáigén is eljutottam, hogy az írás és a leírás között van némi különbség.Az írást meghagyom a hozzáértőknek, én megelégszem annyival, hogyleírom, ami történt. Azt is a fejemhez vágták, hogy kiszínezem a dolgokat.Ez is kamu. Tessék eljönni dolgozni egyet a Teszkóba és mindenkimegtapasztalhatja a saját bőrén, hogy amit elmeséltem az utolsó szóigigaz. A legjobban az a kritika tetszett, amely szerint eggyel több könyvetírtam, mint amennyit olvastam. Ja. Ez sem lőtt nagyon mellé, ha teljesenfrankó akarok itt lenni. De ha ez a könyv megjelenik, akkor márnem lesz igaza, mert kettő null ide.MAGÁNNYOMOZÓBÓL OPERÁTORNevezzük az úriembert egyszerűen csak Igazgatónak. Egyrészt azért,mert a Teszkónál lehúzott éveket, mint biztonsági igazgató töltötte elegy nyugat-magyarországi áruházban, másodszor mert komoly retorziókathelyezett kilátásba, ha leírom a nevét. Nem fogom. Az Igazgató,csakúgy, mint én, nem gyerekkori álmát váltotta valóra, amikor elszegődötta gazdaságos Mennyországba egy borongós őszi hajnalon.A Teszkóban dolgozni nem olyasmi, mint a Ferrari, hogy minden gyerekvágyik rá, de csak nagyon keveseknek jön össze. Ez pont az ellenkezője.Senki nem akar ide jönni, mégis állati sokan kötnek ki a sötét oldalon.Az Igazgató békésen tengette az életét, mint magánnyomozó, valahol anyugati országrészen, több száz schillinges óradíjért kutatott fel elrejtőznikívánó cégvezetőket és félrelépő házastársakat. Előtte persze ő isvégigjárta a ranglétrát. Volt biztonsági őr mindenféle vendéglátó-ipariegységben, később vagyonőr lett, majd önállósította magát a magánnyomozókvilágában. Ez a munka elmondása szerint csak a filmekbenkap romantikus felhangot. Ott jóképű, sár mos fószerek béreltloftirodájukban a nevükkel gravírozott tejüveg ajtók mögött dekkolnak aporos asztalnál, és amikor bejön a világ legcsinosabb nője, hogy felbéreljeőket, hanyag mozdulattal húzzák meg az irattartóba rejtett viszkisüveget.Ott semmi ilyesmi nem volt, csak sima ügyek. Anyuci lelépettmásik apucival és vica versa. Hiába volt mögötte egy csomó sikeresenfelgöngyölített ügy, sokan nem akartak fizetni. Mondjuk én ezt sem csodálom.Jön egy figura, mutat egy halom képet, amelyen a feleségem tűsarkúcombcsizmában tapos egy vadidegen férfi nyelvén és mindez mégtöbb tízezer forintomba is kerül. Az Igazgató éppen ezért hamar lehúztaa rolót a vállalkozásán, és másokra hagyta a válságban lévő házasokmagánéletét, és mint a mesebeli szabólegény, új mesterség után nézett.Ezzel a sorsdöntő elhatározással egy időben tervezte a Teszkó Gonosz5elméje, hogy új áruházat nyit az említett, illetve a nem említett városban.Éppen a stábot rakták össze és a személyzet különböző tagjai közébiztonsági operátorokat is kerestek. Aki nem olvasta az első könyvet annakelmondom, hogy a biztonsági operátor az a fickó, aki egy sötét szobábanül egy monitor mögött és fentről kukucskál a női vásárlók dekoltázsába.Egyszóval kezeli a kamerákat. Ezzel nagyjából véget is ért azáruház által felvillantott, meghirdetett munkához kapcsolódó pozitívumokegyébként is rövid listája, melynek végén ott szerepelt a fizetés,egy szerény, de nem sértő 60.000 forintos összeg formájában. Az Igazgató-akinek agyán átvillant a sok ki nem fizetett meló- valami olyasmitmondhatott, mint Charles Bronson a Hét mesterlövészben, amikor megkeresikazzal, hogy húsz dolcsiért kellene kockáztatni az életét pár mexikóiért.És az a mondat valahogy így hangzott: manapság az sok. Ezpersze 2000 telén volt, amikor a fenti összeg még komolyabb vásárlóerőtképviselt, mint manapság. De a hatvan rugger, az hatvan rugger,nincs mit szépíteni rajta. Az Igazgató el is ment egy állásinterjúra, amelyengond nélkül át is csúszott, tekintettel szakmába vágó múltjára.Ki ne akarna biztonsági operátornak felvenni egy ex-magándetektívet?Az akkori biztonsági igazgató maga is rendőr volt, így nem hezitált sokáig,egymás markába csaptak, majd közölték emberünkkel, hogy sajnacsak 54.000 forintot tudnak fizetni. Jött is a jogos, de verbálisan nemtúlcizellált kérdés:-Miért? Válasz nem érkezett, ehelyett következett egy hosszú alku,amelynek során az Igazgatónak sikerült 5%-ot még kicsikarni a Teszkózord személyzetiseiből, így azzal a boldog tudattal lépett be a lesötétítettszobába, kiégetni a retináját, hogy hó végén 57.000 forintot csaphat ki akonyhaasztalra azzal, hogy na, asszony menjél és vegyél magadnak valamiszépet.Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azok az igazgatók, akik valamennyireis jó csapatot akartak maguk mellé összeszedni erre a nem túl népszerű,de kétségkívül némi szakértelmet igénylő munkára, sokszor a megérzéseikalapján döntöttek, és ez ma sincs másképp. Megtudtam, hogy alegjobb biztonsági szakembereket szemre választják ki. Aki nyuszi, vagynaiv, annak semmi keresnivalója a Teszkó army elit egységében. Perszetávol álljon tőlem, hogy a fekete nadrágban és fehér nyloningben pózoló,külső jegyeiben leginkább egy kimenős cukrászgyakornokra hajazófogdmegembereket a zöldsapkásokhoz hasonlítsam, de valóban nagyonsokat számított az, hogy kinek mi a múltja. Dörzsölt figurákat kerestekaz állásra, és keresnek most is. Akinek van valami csibészség a szemében,aki élt az utcán, aki tudja, hogyan működnek a dolgok. Állítólag az,aki nem szerzi meg a kell rutint embertanból 25 éves korára, az sohanem lesz jó munkaerő ebben a szakmában. Majd később elmondom,hogy mennyi mindenre kell ezeknek az embereknek figyelni. És hogyleginkább az ösztönök vezérlik őket. (Egy tanulság az első könyvből,6hogy folyton vissza kell olvasni a szöveget, mert a múltkor is több helyenhivatkoztam arra, hogy majd elmondom később, és simán kimaradtakdolgok ...)Lényeg a lényeg, emberünk 2000 decemberében tudta meg, hogy felvettékaz áruházba operátornak. Egy közepes méretű Teszkóról beszélünk,amelynek alapterülete megközelítőleg 7000 négyzetméter. Ez körülbelülúgy aránylik a Budaörsi óriáshoz, mint a Millennium Falcon egyCsillagrombolóhoz. 3-400 munkatárssal kezdtek, akiket folyamatosanvettek fel, mert a bolt csak januárban nyitott. Egyébként ez is érdekes,hogy a Teszkó még megfelelő létszámmal indít nyitáskor, majd amikorelkezd menni a szekér, folyamatosan rúgják ki az embereket. Hogy ezmiért van így nem tudom, de nem is akarom magukat azzal áltatni,hogy nemsokára érkezem a válasszal. Így megy ez. A nyitás előtt perszeaz Igazgatónak el kellett mennie pár működő Teszkóba, hogy megtanuljamire is kell figyelni, meg hogy miként működik az akkor még kezdetlegesnekszámító technika. Amikor azt mondom, hogy kezdetleges, akkornem arról beszélek, hogy a biztonsági kamerák kezelése nem érte elazt a szintet, amelyet Tom Cruise által fémjelzett Különvélemény címűfilmben láttunk, ahol a figura áll a kivetítő fal előtt és a kezének rángatódzómozdulataival továbbítja a hologramokat. Á! Még digitális rögzítéssem volt. A biztonsági rendszer monitoron ként 16 kamerából állt. Mindegyikneka képét egy videomagnóra rögzítették folyamatosan, a nap 24óráján keresztül. Még éjjel is, annak ellenére, hogy az áruház 22.00-korbezárt. Persze az okosok tudják a Batman képregényekből, hogy a gonoszbűnözők éjszaka csapnak le, így a rendszernek éjjel is működniekellett. A szitu viszont meglehetősen gázos volt, mert ennél a módszernélmég nem szabad folyamatos rögzítést elképzelni. Az ugyanis sohanem fért volna rá arra a pár videokazettára, melyeken a felvételeket archiválták.Nem. Ez a rendszer másodpercenként egy képet vett fel. A folyamatosmozgáshoz -elárulom -ennek a huszonötszöröse szükséges. Hamásodpercenként ennyi koca villan el a szemük előtt, azt úgy hívják,hogy televízió, vagy mozi. Ha a kockaszám csak 16, akkor az egy Chaplinfilm. A Teszkó némileg a mozi hőskora alá ment a másodpercenkéntiegy kockával. Ez azt jelentette, hogy ha valaki egy kamera alatt állvapremier plánban akar megzabálni egy szál gyulai kolbászt, akkor csak azlátszik, hogy a figura egy helyben áll, a kolbász meg egyre rövidebblesz. Az effekt hasonlatos a stroboszkóphoz. Haverjaim, akik különösmódon elkötelezték magukat a tudatmódosítós szerek hétvégi fogyasztásamellett, megfigyelték, hogy a stroboszkóp képes nappali világosságot,vagy éjjeli sötétséget is előidézni, ha az ember a megfelelő ritmusbantud pislogni. Ha akkor pislogunk, amikor fény felvillan, csak a sötétetlátjuk. Ellenkező esetben meg világosban vagyunk. Nos, pont ez volta Teszkó kameráival is. Ha az ember electric boogie koreográfiával pakoltaa polcról a sportszeletet, akkor nem lehetett látni, hogy odanyúl,7csak azt, hogy dagad a zsebe. Hát így. Ennyit a Teszkó-mozi hőskoráról.Jól ki lett találva ...8TESCO ARMY - OPERATION ALFÖLDAz Igazgató lehúzott ebben a rendszerben másfél évet. Ekkor jött el azidő, hogy az áruházlánc rájött, a vezetőket leginkább a saját embereibőltudja kiképezni. Méghozzá azokból, akik már huzamosabb ideje erősítika Teszkó hadsereget és az idegbaj nyomai még nem fedezhetőek fel rajtukegyértelműen. Az Igazgatónak -aki ugyebár akkor még nem voltigazgató -felajánlották, hogy részt vehet egy igazgató gyakornoki programban.Ez valami olyasmi, amikor az ember még nem igazi igazgató,csak gyakorolja az igazgatást. Remélem értik. A gyakornoki állás, tekintettelarra, hogy lakhelye szerint nyugat magyarországi volt, természetesenaz Alföldre szólt. Éppen ott nyílt az áruház és a biztonsági rendszerkiépítését kellett felügyelni. Itt már nagyobb méretekben ment adolog. Az eszközök és berendezések, -később pedig az áruk -folyamatosan érkeztek, mégpedig akkora mennyiségben, hogy a Teszkómegvette egy éppen épülő szomszédos bevásárlóközpont egyik csarnokátraktárnak. Akkoriban még lehetett ellenőrizni a beszállításokat, ígytételes lista volt mindenről, ami jött. Ez már sajnos nincs így, mint ahogyanazt majd látni is fogják. Lényeg a lényeg, majd egy évet töltött elaz Igazgató az alföldi városban, amikor jött a telefon, hogy megürült eza pozíció a szülővárosában, haza lehet menni.A biztonsági emberek helyzete abban az időben még sokkal jobb volt,mint manapság. Egyrészt azért, mert megfelelő létszámmal tudtak dolgozni-ebből kifolyólag nem is voltak olyan őrületes leltárhiányok, amelyekmiatt mostanában úgy hullanak az áruház-igazgatók, mint a legyek.Másrészt azért, mert az akkoriban érvényben lévő törvényi szabályozássokkal szélesebb hatáskört biztosított a szekusoknak, mint a mai. Nemmintha ma nem tennének meg mindent az eredményekért -csakúgy,mint hajdanában. Pörögnek ők rendesen, de az elfogások számát csakúgy tudják magasan tartani, hogy sok szabálytalan eszközt is bevetnek.A kezdetek kezdetén az áruház biztonsági munkatársainak száma többtucatra rúgott. Csak operátorból volt öt. Vagyonőrből is volt vagy egytucat. Ma két-három fő cirkál az üzlet területén. Azt gondolom nem kellelmagyarázni, hogy milyen mértékben csökkenti a hatékonyságot azilyen szintű létszámleépítés, főleg úgy, hogy a törvényi szabályozás issokkal jobban köti a kezüket. Régebben semmi gond nem származottabból, hogy kettesével állították meg a vásárlókat mielőtt el akarták volnahagyni az áruház területét és tételesen ellenőrizték a számlán szereplőadatokat, majd összehasonlították a blokkot a kosárban lévő vásárolttermékekkel. Volt, hogy ez akár negyed órát is igénybe vett, mert a páráltalánossal rendelkező vagyonőrön még ma sem lehet számon kérniazt, hogy lassabban rögzít a szeme, mint egy vonalkód leolvasó.9Rendszeresek voltak a táskaellenőrzések és zsebkiforgatások az áruházterületén. Azt hiszem, nyugodtan ki lehet mondani, hogy a biztonságioperátorok, akik az áruház alkalmazottai voltak, és a vagyonőr cégekdolgozói, akik egy külsős céggel kötött szerződésen keresztül dolgoztaka Teszkónak, mindannyian elvakultak voltak, és csak egy dolgot tartottakszem előtt: megfogni mindenkit, akit lehet. Ez még nem is lenne baj,hiszen erre szerződtek, de az már aggályosabb volt, hogy az akkori törvénytmindenki a saját szája íze szerint értelmezhette (persze csak abbanaz esetben, ha elfogadjuk azt a lehetőséget, hogy a vagyonőr otthonvette a fáradságot, hogy átlapozza a vonatkozó törvényeket). Erremég rájátszott az is, hogy az áruházlánc minden áron eredményeket,elfogásokat akart felmutatni. Ennek érdekében sok biztonsági alkalmazott(gondolok itt az áruházi dolgozókra) minden szabadidejét bent töltötte,hogy növelje a számait. De a jó időknek is vége lett egyszer, hoztaknormális törvényeket és a helyi kis serifeknek el kellett gondolkodniukazon, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mit nem. Körülbelülerre az időszakra esett az a reveláció is, hogy a nagy leltárhiányt nem avásárlók, hanem a belső munkatársak okozzák. Valóban van egy ilyenkimutatás, hogy a legnagyobb számban a vásárló lop, legnagyobb értékbenviszont a dolgozó. A vásárló számlájára lehet írni a sok dobozosüdítőt, kiflit, péksüteményt, csokit, rágót, túrórudit, redbullt, ilyesmiket.A dolgozók listáján pedig a plazmatévék, videokamerák, mindenféleelektronikai cikkek vannak. Ez mondjuk érthető, mert ha valaki kockáztatniakarja, hogy fúha kirúgják az ötvenezres fizetéséből, akkor legalábblesz otthon egy szép LCD tévé, amíg felveszik apukát a konkurensáruházláncba ugyanarra a melóra ugyanannyiért.Tehát nem kellett a legnagyobb agynak lenni ahhoz, hogy a biztonságiigazgató rájöjjön, nem a vásárlókon lesz a nagy fogás, hanem a dolgozókon.Most nem fogom leírni azokat a sztorikat, amelyeket az előzőkönyvben már elmeséltem, akit érdekel, az olvassa el, vagy ha mármegtette, akkor joggal feltételezhetem, hogy ha csak nyomaiban is, deemlékszik rá. Ami nekem is új volt az viszont tényleg izgalmas és hála ajó Istennek ebbe én nem láttam bele. Itt azokra a maffia módszerekregondolok, amelyeket az Igazgató elmesélt nekem, és amiket nagy előszeretettelalkalmaztak a saját munkatársaikkal szemben. Gondolommaguk is láttak már olyan Q, vagy ZS kategóriás nyomozós mozifilmet,amelyben a kemény zsaru állatira el akarja kapni a kis maffiózó gyereket,de nincs ellene bizonyítéka. Na, ekkor van az, hogy jön a házkutatásés az egyik közrendőr -mit tesz Isten -egy kis zacskó kokaint talál ahűtőgépben, a kanapé párnái közt, vagy a kakaós dobozban. Ez már okarra, hogy a figurát pár napra bevigyék, ahol aztán ugyebár bármi kiderülhet.Nos, pontosan ezt csinálta a Teszkó is. Gyanakodtak az egyikárufeltöltő gyerekre, mert gyorsan fogyott a környezetéből a mobiltelefonalkatrész. Rábizonyítani viszont semmit sem tudtak, főleg az elégte10len eszközparkból kifolyólag. Ellentétben a vásárlóval, a dolgozó pontosantisztában volt azzal, hogy mire kell figyelni, ha lopni akar. A biztonságiigazgatónak két választása volt. Vagy hagyja futni a figurát és vár apillanatra, amikor meg tudja fogni, és ebben az esetben számolhat továbbihiányokkal, vagy pedig olyan módszerhez folyamodik, amelynektisztességes jellege legalábbis megkérdőjelezhető. Majdnem mindenesetben az utóbbi volt a célravezető. A kipécézett munkatárs fém öltözőszekrényébea szellőzőréseken keresztül pár lapos tárgyat dobáltak abiztonságiak. Volt ezek között telefonkártya, memóriakártya, egy csomóolyan cucc, ami befért a nyíláson. A gyanúsított munkaidejének lejártakorbejelentették, hogy szúrópróbaszerű szekrényellenőrzés lesz. Ez aztjelentette, hogy a vagyonőrök a biztonsági igazgató kíséretében kinyittattakpár szekrényt a tulajdonosukkal, majd jegyzőkönyvet vettek fel. Asrác ruhái között pedig ott figyeltek azok a dolgok, amiket fél órával korábbanbeszórtak. Mindenki tudta miről van szó, hiszen akkoriban ez amódszer rendszeresen előkerült. Azon senki nem lepődött meg, hogymindenki csak lapos cuccokat lop és mindenki a szekrényébe rejti. Ígymegy ez. A gyerek nem kezdett el pampogni, ő is vágta a szitut. Felkínáltákneki a távozás, vagy a feljelentés lehetőségét. Sok esetben azelőzőt választották. Így nem kellett semmit fizetni a figurának, aki önkénttávozott, nem kellett számítania a mostanában olyan divatos munkajogiperek tömkelegére, amelyeket az áruház dolgozói szoktak -megjegyzem többnyire jogosan -indítani az áruház ellen. Az igazsághozhozzátartozik, hogy azokon a helyeken, ahol én dolgoztam ilyesmi nemfordult elő, de az Igazgató beszámolója szerint egyes helyeken ezt amódszert bizonyos időközönként alkalmazták. Azzal ő sem vitatkozott,hogy ez enyhén szólva is mocskos dolog. De azzal sem, hogy célravezetővolt, hiszen azt, hogy ki lop, megközelítően jó százalékban találták el,és ha nem lehetett megfogni, akkor ez egy jó taktika volt arra, hogy eltávolítsákaz áruházból. Persze a tévedés lehetősége folyamatosan fennállt,de mindenre nem lehet tekintettel egy biztonsági igazgató.Ez van. Ma már ő is másképp néz erre az ügyre, de akkoriban nem lehetettsenki sem válogatós, aki eredményeket akart. El kellett dönteni,hogy melyik oldalon állnak és ok a Teszkót választották. Ő volt a munkaadó,felé kellett lojálisnak lennie. Persze ilyenkor jöhetnek az okosok,akik valahol olvashatták, hogy azokban a bizonyos nürnbergi perekbenis sok hasonló érvrendszert lehetett felfedezni a vádlottak védekezésében.Pont én nem akarok moralizálni, de döntse el mindenki, hogy a parancsrateljesíteni és a parancsra túlteljesíteni között mi a különbség. Havan egyáltalán. Mindegy.Most elmesélem, hogyan szívtak mégis a biztonságiak, hátha annakörülnek.11HOGYAN SZíVATJA A TESZKÓ SAJÁT MAGÁT?Ehhez viszont meg kell ismerkedniük a Teszkó sajátos üzletpolitikájával,amely szerint nem csak a vásárlókat és a munkatársakat szívatják, hanemsaját magukat is. Merthogy ez az iszonyatosan nagy gépezet többekközt erre is képes. Arról már az előző könyvben is volt szó, hogyegy áruház -mondjuk olyan, mint az Igazgató áruház a -kétféle módonjuthat áruhoz. Egyrészt küldő beszállítókon keresztül, másrészt pedig aközponti raktárból. Egyre inkább az utóbbi kerül túlsúlyba, hiszen állítólagígy olcsóbb, szervezettebb, hatékonyabb a munka. Csak a Teszkóarról feledkezik el sűrűn, hogy a szarul összekalapált rendszerben olyanemberek dolgoznak, akik körülbelül annyira lojálisak a munkaadóikhoz,mint Rambó a vietnámiakhoz. Aki nem néz napalmos filmeket, annakelárulom ez annyit jelent, hogy semennyire. A központi raktárban véletlenül,vagy tudatosan elkövetett hibákért az egyes áruházakat, illetve azegyes áruházak igazgatóit teszik felelőssé. Egyszóval pár raklap tologathatótargoncás miatt olyan kulcsembereket rugdosnak ki, akiktől esetlegmég jól is működhetne a rendszer. Ezt kábé úgy kell elképzelni, hogyvan egy baromi nagy szálloda, egy hatalmas konyhával és egy híres,még főzni is tudó séffel, és a hetvenkettedik kukta, aki szarik az egészre,beleborít egy fél kiló sót a bernimártásba, ami miatt kibasszák a séfet.Kukta marad, probléma marad, kaja szar lesz, vendég elmegy, étteremlecsór. Hát valahogy így.Szóval van a központi raktár, ahol az árurakodók seregének összesen,ha van nyolc általánosa, elkezdik lenyúlogatni a cuccokat. Kamerát, televíziót,mindent, ami értékes és a feketepiacon jó eséllyel elpasszolható.Persze a ládákhoz, csomagokhoz nem nyúlnak, azokat szépen kitömiktéglákkal, meg mindenféle súlyokkal, hogy bontás nélkül ne lehessenmegállapítani, hogy mi van benne. Ezeket a dobozokat felpakolják akamionra, kiszállítják az egyes áruházakba, ahol a raktáros bevezeti azérkezett szajrét. Onnantól, hogy aláírta a szállítólevelet és a cucc bentvan a raktárban, már nem a központ felel, hanem az áruház, illetve annakbiztonsági igazgatója, aki fölött az áruház-igazgató ül. Ezért van az,hogy a hatalmas leltárhiányok főleg azokból a tételekből keletkeznek,amelyek soha sem érkeztek az áruházba. Azaz ha valami nincs meg azelszámoláskor, állati nehéz megállapítani, hogy ellopták, vagy be semjött. Utóbbi a gyakoribb, de mivel csak az előbbit tudják szankcionálni,elkezdenek kirúgni embereket. Nekem erre, mint egykori műszaki osztályvezetőnem sok rálátásom volt, de az Igazgató részletesen elmeséltea trükköket.A külső beszállításra jó példa a húsos hűtő kamion. Megjegyzem, ha azIgazgató nem egy dörzsölt fickó, és nem jön rá arra, hogy ki hogy próbáljakilopni azt, ami be sem jött, máig működnének ezek a módszerek.12Szóval a húsos kamion. Egy ilyen hűtőkocsi úgy néz ki, mint egy rekeszekreosztott fiók. A különböző szelvényekben -amelyeket rolókkal választanakel egymástól különböző hőmérsékletet lehet beállítani. Így jöheta hűtött áru a fagyasztottal egy kocsiban. Amikor a szállítmánymegérkezik az áruházba, ott elkezdenek kipakolni. Szelvényről szelvényre,egészen addig, míg a kocsi ki nem ürül. Normális esetben. Az Igazgatóáruházában viszont bevett gyakorlat volt, hogy a kocsit csak azutolsó szelvényig pakolták ki a raktárosok, azaz az utolsó rekeszben maradtmég vagy 4-500 kiló hús, ami nyomott feketepiaci árakon is komolyértéket képvisel, azt hiszem ebben megegyezhetünk. A trükk számosesetben bevált. Ha valaki belenézett a kamionba üresnek tűnt, hiszen ahátsó roló zárta le a titkos rekeszt. Csak annak tűnt fel a turpisság, akiszámolni kezdett. A kívülről 12 méter hosszú vontatmány belülről mindössze8 méter mély volt. Ez a trükk azért vált be rengetegszer, mertsem vagyonőröket, sem pedig áruátvevőket nem kellett bevonni. Hanem volt részletes és tételes áruátvétel, akkor a szállító megúszta ésmár vitte is a haver hentesnek jó pénzért a lopott húst. Persze volt olyaneset is, hogy pár embert be kellett emelni a sztoriba a szállítmány célpontjáulszolgáló áruház dolgozói közül. Kisebb esetekben az említettvagyonőröket és raktárosokat, nagyobb stikliknél a biztonsági operátort,vagy akár az igazgatót is, de ez volt a ritkább. Ha az áru bejött, bevételezték,majd kiment, akkor tuti, hogy az áru átvevő kapott pénzt, ha lesem pakolták, akkor a vagyonőrök voltak benne a buliban, hiszen ezekneka munkafolyamatoknak az ellenőrzése az ő feladatkörükbe tartozott.Persze az sem volt ritka, hogy az átvétel után, amikor a vagyonőrök ásáruátvevők mozdultak tovább a következő szállítmányra, pár emberegyszerűen visszapakolta az árut a kamionra. Ebben az esetben csak ateherportán kellett leadni pár ezer forintot az őrnek, vagy egy nagyobbcupákot és már mehettek is, amerre láttak.A húsos példa persze csak egy a sok közül, hasonló turpisságok mentekelektronikai cikkekkel, tejtermékekkel, gyakorlatilag mindennel, amit ellehet adni. És mivel a Teszkó főleg (de nem kizárólag) olyan cuccokatforgalmaz, ami eladható, jócskán volt mit lehúzni a rendszerről. Ide tartozika kamionnyi Unicum esete is. Dr. Zwack különleges keserűjébőlnem kevesebb, mint egy kamionnyi mennyiség tűnt el. Ma sem tudjákhol lehet. Egy kamionnyi unikumból pedig már szép summát lehet szakítani.A kamionos lopások ellen persze voltak védekezési módszerek, de minttudjuk, a magyar furmányos nép. Ha a biztonságiak leplombálták az ajtókat,akkor a plombaszerkezetet leszedték, kipakoltak pár ládát és viszszaraktákaz eszközt. Amikor a szállítók leemelték az egész ajtót, akkorerre válaszul magát az ajtózsanért hegesztették le. De a jóemberek méga hegesztett zsanérokat is képesek voltak felnyomni, ha már más meg13oldás nem volt. Fogadok, hogy még arra is kitalálnának valamit, hafénypostával jönne a szállítmány az áruházba, mint ahogy Köbüki küldözgettea jövő csodálatos masináit Mézgáéknak. Mindegy is. Ez már ígymarad. Bármit is találnak ki az áruszállítás biztonságára a szakemberek,mindig lesz jobb ötlet a rafkós oldalon.AZ ISMERT ÉS AZ ISMERETLEN HIÁNYNem felejtettem el, hogy ennek a fejezetnek a vagyonőrökkel való keménykitolás a témája, de ahhoz, hogy megértsék a szerencsétlen nyomorultakhelyzetét, fel kell vázolni a körülményeket. Mindenki lopott,ahol csak tudott. Ezekből a központi raktárban kilopott, az áruházba besem érkezett, az áruházból visszapakolt, vagy pedig az áruházból lenyúltcuccosokból állt össze a leltárhiány, sokszor tízmilliós értékben.A hiánynak kétféle típusát különböztetik meg az okos Teszkósok. Van azismeretlen hiány és van az ismert. Az ismeretlenbe tartozik az összesolyan cucc, amiről senkinek fingja sincsen, hogy mi lett vele, valamint abizonyítottan lopott. Például megtalálják a csomagolóanyagot valahol azeladótérben, vagy a raktárban, de a hozzá tartozó árucikk sehol. Ez akevesebb. Az ismertbe tartoznak a selejtek és a lejárt szavatossági idejűek.A gyakorlat szerint ez a több. Most ez ugyebár baromira nemhangzik rafináltan, amire az egyetlen elfogadható magyarázat, hogynem is az. Mint az előbb mondtam, az ismert hiányba tartozik az is, amimegrohadt, vagy amit leselejteztek. Az első kategória a banán a másodika bringa és társaik. A Teszkó vezetősége meghatározott egy bizonyosszázalékot az ismert és ismeretlen hiány elfogadható mértékére. Ezpedig az Igazgató áruházában a mindenkori raktárkészlet értékének 1.5%-a volt. Tehát egy hatszázmilliós forgalomból 9 millió lehetett az elfogadhatóhiány. 0.7% az ismeretlen és 0.8% az ismert. Tehát olyan tízmilliókörüli hiánynál még nem nagyon balhéznak. Ez még benne van atűréshatárban.A baj csak ott volt, hogy az áruház-igazgatók igyekeztek a számokatminél szebbre kozmetikázni. Az ismeretlen hiányért többnyire a biztonságiigazgató felelt. Fölötte ott ült természetesen az áruház-igazgató, deha borult a bili, elsőként a biztonságinak kellett távoznia. Ha nagy volt agebasz, rántotta magával az igazgatót is: Az értekezés tárgyát képezőnyugat-magyarországi áruházban általában rend volt. A mindenkoriigazgató és embereik -akkor még megfelelő létszámmal -többé-kevésbérendet tartottak. Az ismeretlen hiány O.4%-raesett, így még a megengedettértéket sem érte el. Ezt használta ki az áruház-igazgató, mivelrájött, hogy hülyeség a saját szarkupacán ülni, amikor azt át is tudja lapátolnia kollegájának. Legyen, mondjuk kétszáz kiló banán a példa. Va14laki berendeli, de nem tudja eladni. Vagy már eleve rohadtan jön, vagynem megfelelő a gazdálkodás, vagy csak valaki nagyon hülye. A banáneladhatatlanná válik, ki kell dobni a francba. Ez mi ? Ez bizony ismerthiány, hiszen leselejtezik. Igen ám, de kezd az ismert hiány a megengedettérték fölé csúszni, mert közben be kellett zúzni pár rozsdás bringát,karcos plazmát és horpadt mosógépet. Amit ugyebár állati cikis bevallani,hiszen a rossz készletgazdálkodás megint csak az igazgatóra üt viszsza.A biztonsági igazgató meg ugyebár nagy laufban van, hiszen amegengedett mértéket sem használták ki, mivel erejüket megfeszítveüldözték a bűnt és a gonoszt, aminek meg is lett a mérhető eredményeabban a bizonyos O.4%-ban. Ekkor az áruház-igazgató, aki félti a seggét,nehogy má' kirúgják pár tucat hűtőgép, illetve pár mázsa banán miatt,az ismert hiányt elkezdi áttologatni az ismeretlenbe. Ezzel szépenletornássza magát a megengedett határra, miközben az ismeretlen hiányszépen emelkedik, rontva a biztonsági igazgató számait, megítélésétés esélyeit a túlélésre. Nagy igazság, hogy a hiány nem vész el, csak átalakul.Ismertből ismeretlenbe. Ez folyamatos konfliktust okozott, mert afizetésemeléseket a munkaeredmény megítéléséhez kötötte az áruházés a felsőbb utasításra lerontott számok nem húztak maguk után dicséretet.Így megy ez.LELTÁROZNAK A PÉKEKNem teljesen tartozik ide, de érdekes dolog a leltárral kapcsolatban,amiről eddig nem nagyon beszélt senki. Ez pedig a többlet. Volt egy leltár-méghozzá éves, nagy leltár -amelyre összecsődítették az áruházösszes dolgozóját. Iszonyatos sok volt az áru, össze kellett írni mindenlétező tételt. Az összes kasszás, igazgató, osztályvezető, árufeltöltő ésbiztonsági ember leltározott, még az eladók is. Valaki, aki vagy nem olvastaaz előző könyvet, vagy pedig ez előtte történt, feldobta, hogy apékek is segíthetnének. Tényleg! Micsoda jó gondolat!Jöjjenek hát a pékek. És jöttek a pékek. Jöttek leltározni.Nézték a papírt, hogy minek kell lennie, nézték a terméket, ami vagymegvolt, vagy nem és vagy ikszeltek, vagy nem. Ok kapták a nagyméretűműszaki cikkeket, mert azok jó nagyok, kisebb a tévedés lehetősége.Gondolták egyszerűbben számol meg a pék húsz mosógépet, mintugyanennyi leveskockát. Nem így lett. A pékek által leltározott termékeknélnagyon komoly hiány mutatkozott. Méghozzá ismeretlen. Egycsomó televízió eltűnt. Ment a síkideg, jött a kozmetikázás. Pék mentvissza dagasztani. Fél év múlva, a következő leltárnál viszont meglehetőstöbblet mutatkozott, ugyanazon árucikkeknél. Ezt senki nem értette,egészen addig, míg az egyik osztályvezető rá nem jött a turpisságra.15A pékek az előző leltárnál nem számolták össze a bemutatófalba rakotttelevízió készülékeket. Ami volt vagy hatvan darab. Ez valami olyasmi,mint amikor az ember összeszámolja a vendégeket az asztalnál, és sehogynem jön ki a jó szám, mert magát mindig kifelejti. A többlet perszemindig jó. Ilyenkor ugyanis lehet aprítani egy kicsit otthonra is. Sokszortörtént ez meg, hogy lett pár kamera, laptop, televízió, amikkel lehetettokoskodni egy kicsit. Mert ha már van megengedett leltárhiány, akkorazt ki is kell használni.A selejtről szeretnék még néhány szót ejteni. Van egy dolog, amit márkorábban sem értettem, de most valahogy árnyaltabb lett a kép. Aztmár meséltem, hogy a tömörítő, az a zúzógép, amibe a leselejtezni valóárut dobáltuk; nem sokat pihent. Ebbe ment bele minden, amivel azáruház nem tudott, vagy nem akart mit kezdeni. Én magam több milliónyiárut zúztam össze, a teljesen használható kerékpároktól kezdve akicsit hibás műszaki cikkekig mindent. Azt már akkor is említettem, hogya dolog legalábbis elgondolkodtató. Aki ismer, vagy akinek valamifélekép egyáltalán kialakult rólam, az tudhatja, vagy gondolhatja, hogy magamsem vagyok egy irgalmas szamaritánus, de a pazarlásnak ez az értelmetlenformája sokáig nem hagyott nyugodni. Olyan dolgok mentek azúzdába, amelyeket mások még simán tudtak volna használni, ha megtaláltákvolna a módját annak, hogy eljuttassák oda, ahol a szükség van.Az ok, illetve az indok természetesen végtelenül egyszerű. A hibás, vagysérült áru kiosztása nagyon durva visszaélésekre adhat okot.Ez alapvetően igaz, de mégis lenne megoldás arra, hogy azokat a cikkeket,amelyek már nem kellenek, a megfelelő helyre juttassák. Csak éppenez senkinek nem érdeke. Később lesz egy fejezet ebben a könyvben,ahol egy polcszervizes cég magas beosztású fejese fogja elmagyarázni,hogy a Teszkónak miért nem érdeke eladni az árut. Ott majd részletesenkitérek arra, hogy miből is van nagyon nagy pénze az áruházláncnak.Most elöljáróban csak annyit, hogy a Teszkó vezetőség üzletpolitikájaszerint megéri szétzúzni a még használható termékeket.A dolog a következőképp áll: a logikátlan és tervezés nélküli rendelésekkövetkeztében majdnem folyamatos a túlkészlet. Azaz rengeteg olyanáru áll a raktárban, amit nem tudnak, vagy nem akarnak eladni. Ez pedigminden esetben fekete pontot jelent, ha jönnek az angol főnökök ellenőrizni.Tehát a túlkészlettől bizonyos időközönként meg kell szabadulnivagy véglegesen, vagy ideiglenesen. Az ideiglenes készletcsökkentésrejó példa az azóta több forrásból megerősítést nyert kamionos kipakolás,amelynek következtében valaki, vagy valakik (név és cím a kiadónál)elpattintottak egy százmilliós árukészlettel feltöltött kamiont,ami dugiban kint állt a parkolóban, hogy az angol vezetőség kipucoltraktárakat lásson. De erről már volt szó korábban. Ha erre nem voltmód, vagy azok, akiknek volt egy kis agyuk, túl rizikósnak ítélték, így16más megoldás után kellett nézni. A raktárkészlet csökkentésére az egyikmegoldás a visszáruzás volt. Ez azt jelentette, hogy annak a beszállítónak,akinek a termékei nem fogytak kellő mértékben, vissza kellett volnavinnie az áruját. A Teszkó pedig csak azt fizette ki, amit el tudott adni.Ezen az elven működnek a kigyúrt kopasz figurák külvárosi, murvávalfelszórt autókereskedései. A visszáru persze nem volt minden esetbenmegoldás, mert sok készletgazda és árubeszerző jókora csúszópénzekellenében olyan feltételekkel rendelt a beszállítótól, hogy ne legyen lehetőséga visszárura. Tehát a forgalmazó, vagy gyártó megkapta a pénzétfüggetlenül attól, hogy sikerült-e a gagyi cuccait értékesíteni az áruházláncbanvagy sem. Szóval a visszáru kilőve. A másik lehetőség a felhalmozódottcikkek kipörgetésére a sárga címke. Ez azt jelentette, hogy atermék egy komoly leárazáson futott át és olcsóbban talán sikerült eladni.Ezt a nagyobb értékű műszaki áruknál nem lehetett bevetni, mert adolgozók előszeretettel segítettek abban, hogy egy áru értékcsökkentté,vagy eladhatatlanná váljon. Egy kis karc a sniccerrel csomagbontás közben,és lám-lám, máris egy ökörhúgy vonalvezetésű díszítés fedi fel agondosan lefényezett hűtőgép alapanyagát. Ezt már senki nem veszimeg. Megy rá a sárga címke, ami sok esetben harmad, vagy negyedárat jelentett. Okos melós pedig nem várja meg, amíg valaki lecsap rá,hívja a havert, aki még aznap bejön és megveszi neki, vagy magának.Primkó kis rafkóságnak tűnik, de egy időben nagyon sokan éltek ezzel atrükkel. A stiklire persze a vezetőség is rájött és bevezette azt a szabályt,amely nem engedte a műszaki cikkek sárga címkézését, azaz leértékelését.Maradt hát a hibás áru bezúzása. A bezúzás pedig nagyonrossz színben tűnik fel a felső vezetésnél, ugyanis felelőtlen árukezelésreutal. Ha sok a megkarcolt, behorpadt, sérült áru, akkor az arra utal,hogy a dolgozók szarnak az egészre. Ebben az esetben egy hibás termékleértékelése, azaz napfényre hozatala az igazgatók seggén csattintja el akarikás ostort. Ergo, meg kell szabadulni az ilyentől, mégpedig úgy,hogy az senkinek ne tűnjön fel. Ezért van az, hogy a karcos, de egyébkéntzsír jó hűtőgép megy bele a zúzógépbe. A szépség az egészben az,hogy ez a hűtő nem a selejt, vagy az ismert hiány listán fog megjelenni,mert az ugyebár újabb kérdéseket vonna maga után. Nem. Ezek mennekkiegészítésként az ismeretlen hiányba. És íme, az áru körforgása.Világosan és egyértelműen. A biztonsági igazgató feladata, hogy embereivelcsökkentse az ismeretlen hiányt, azaz kapja el a kifli-zabáló nyugdíjastés a plazmalopó osztályvezetőt. Ezzel lecsökkenti az ismeretlenhiányt. Ennél fogva lesz egy kis hely az ismeretlennek a tűréshatáronbelül. Ha meg belül van a hiány a kijelölt értéken, akkor nem pampogsenki. A ki nem használt ismeretlen hiányba pedig begyömöszölik a direktbezúzott termékeket. Ezért meg a biztonsági igazgató tartja a hátát,aki meg ugyebár lecserélhető. Frankó mi?17VÉDD A SEGGED MOZGALOMNos, nagy vonalakban ez az oka annak, hogy egy darab karcos mosógépsem jut el sehova a méh telepen kívül, ahol élelmes hajléktalanok ésguberálók zsír jó alkatrészeket szednek össze és adják el a márkaszervizekszintén rafkós beszerzőinek. Az Igazgató elmesélte az egyik legdurvábbesetet, amikor 40 millió forintos értéket képviselő műszaki cikketkellett bezúzatni az egyik karácsonyi roham előtt.Nem volt mese, tele volt a raktár. Kellett a hely az új dolgoknak és egycsomó régi cucc útban volt. Mosógép, hűtőgép, televízió, sportcikkek. Ésebben nem is a karácsony volt a legdurvább, hanem az, hogy havi ötvenezerforintért dolgozó biztonságiakra és piros pólósokra bízták anegyvenmillió bedarálását. Nem azt mondom, hogy a Teszkónak figyelniekellene arra, hogy munkatársaiban kiépítse a cég iránti lojalitást,mert ezt soha nem tudná meglépni. De arra mondjuk, ügyelhetne, hogyvérlázító üzletpolitikájával a minimális mennyiségű normális és gondolkodniképes embert ne fordítsa maga ellen. Éhbérért robotoló embereketarra kényszeríteni, hogy maguk vegyenek részt az irtózatos pocsékolásban...hát, nem szép dolog. Mégis lett a böjtje. Az ország egyik Teszkóüzletének vezetője sem kérheti számon a pazarló, hanyag árugazdálkodástés árukezelést azokon az emberein, akiket értelmetlen pusztításrakényszerít. Hogy várja el a melóstól, aki fél órája három LCD tévét zúzottporrá, hogy a negyediket óvatosan nyissa ki a sniccerrel, vagy nekúrja földhöz a raklapot a targoncájával. Minimális logika. Az Igazgató,aki mindezt elmesélte, rávilágított a dolog genyó részére is. Amikor azáruház-igazgató, azaz a közvetlen főnöke olyasmire utasította, amit fentleírtam, azaz arra, hogy nyelje be ismeretlen hiányba a selejtet, ő rögtönírásban kérte a "parancsot". Ezt persze egyszer sem kapta meg.Akkor pedig jegyzőkönyvekkel és a biztonsági kamerák videofelvételeiveldokumentálta az esetet. Ezek a bizonyítékok még ma is szúrják aTeszkós vezetők szemét, de nem nagyon tudnak ellene mit tenni.Az azóta már más munkahelyen dolgozó Igazgató csak tanácsolni tudjaa jelenleg is a Teszkóban dolgozó "kollegáknak", hogy erősen vegyékkomolyan a Védd a Segged Mozgalom alapszabályait. Minden neccesutasítást írásban kell kérni, mindenről jegyzőkönyvet kell felvenni, mindenheztanukat kell hozni, mindent fel kell venni a kamerákkal. Így nemlehet gond abból, hogy a későbbiek során egy gyenge gerincű igazgatómegpróbálja a saját szarát rájuk lapátolni, ha borul a bili. Ez persze sokpapírral jár, de egy esetlegesen elkövetkező munkaügyi perben még nagyonhasznosan jöhet.18SZOPATÁS ÓRÁNKÉNT HÁROM KILÓÉRTÉs akkor most vissza a biztonsági őrökre, akik miatt ennek ez egésznekitt a nagy részét elmeséltem. Azokat az embereket, akik a Teszkóban abiztonságra ügyelnek, két kategóriába kell sorolni. Az egyik a Teszkósdolgozók. Közéjük tartoznak a biztonsági igazgatók és az operátorok,akik a kamerás megfigyelést végzik, illetve akik az eladótérben tevékenykednek,vagy éppen az áruátvételt ellenőrzik, ha egyáltalán odafigyelnek.A másik csoportba a Teszkó alvállalkozói, illetve alvállalkozóinakalvállalkozói, esetleg annak alvállalkozói tartoznak. Közülük kerülnekki a vagyonőrök, akik a kasszasoron, vagy a vevőszolgálati pultnálállnak. A biztonsági igazgató, mint fő-főnök némi büdzsével is rendelkezett,amelyből a személyi állományt kellett megoldania. Eleinte ez aköltségvetés akár 10-12 vagyonőr felvételére is elegendő volt, így azeredmények is jobbak voltak. Később a Teszkó mindenütt visszavett abérköltségből, így a korábbi tucatnyi legényből csak kettőt, vagy hármattudtak megtartani. Persze az eredményekkel kapcsolatos elvárások fikarcnyitsem változtak, ami azt jelentette, hogy negyed annyi emberrelkellett megoldani a feladatokat. Persze ez nem sikerült. A vagyonőröketa biztonsági igazgató, és az operátor utasította. Ok figyeltek, a vagyonőrökpedig szintén figyeltek és végrehajtottak. Az operátor csak áruházidolgozóval szemben járhatott el közvetlenül, mivel vagyonőri jogai nemvoltak, az őr pedig a vásárlóval és dolgozóval szemben is intézkedhetett.Világos? Az igazgató mindenkit figyelt. Sok esetben saját magát is, hogybiztosan rendben menjen minden. A vagyonőröket országos szinten háromfővállalkozó biztosította az áruházláncnak. A fővállalkozó alatt voltegy alvállalkozó, aki alatt volt még egy alvállalkozó, sőt, esetleg egyharmadik is. Erre azért volt szükség, mert ahhoz, hogy keresni lehessennagy lét a bulin, némi törvénytelenséget kellett elkövetni. Ha pedig gázvan, akkor elkezdik lentről felfelé bebuktatni az alvállalkozókat, amíg elnem éri a cunami a fővállalkozót, akit persze csak a legeslegutolsó esetbencseréltek le. A vagyon őrökkel pedig rossz esetben is Dunát lehetettrekeszteni, úgyhogy ők a legkisebb stikli után mentek a darálóba.Mindez szép is lenne, de a rákfenéje a dolognak, mint sok esetben, itt isa pénz volt. A Teszkó egy vagyonőr után óránként 540 forintot fizetett afővállalkozónak. Ebből az leszedte a maga részét és a vagyonőr megkapottszűken 200-300 forintot egy óra munkájáért. Ebben a pénzbenbenne volt az is, hogy köpködő, hadonászó, kopasz állatokat kell taszigálnia,akik kétdekás Unicumot akartak kilopni a sportalsójukban.Nagy áttörésnek számított, amikor a vagyonvédelmi cégek nyomására aTeszkó ezt a pénzt felemelte óránként 630 forintra, amelyből már 250-300 forintot is (FÚ!) hazavihettek a vagyonőrök. Ha egyáltalán megkapták.Mert ez volt a nagy baj, ami ma is keményen akadályozza az eredményesfellépést a bűn rabjai ellen. A biztonsági őrök ugyanis sok eset19ben vagy nem voltak bejelentve a munkáltatójuknál, vagy csak simánnem kapták meg a munkabérüket. Merthogy a fővállalkozónak és az alvállalkozóknakis kell keresnie valamit, nehogy már a nyúl vigye atomfát! A vagyonőr pedig egy idő után, amikor már nem nagyon tud mitenni, fellázad. Bejön, de nem veszi fel a munkát, a szó szoros értelmébenleül a földre és követeli az éhbért, amiért megdolgozott és óránkéntötször alázta meg magát olyan vásárlókkal, mint amilyen mostanábanén is vagyok. Erre a Teszkó bekeményít és utasítja a fővállalkozót, hogyrendezze az ügyet, hiszen a pénzt a Teszkótól megkapták. A fővállalkozópedig gondosan kiválasztja a legalsó alvállalkozót és megy az SMS, hogyJanikám, meg kellene oldani ezt a kis problémát. Céget becsődöltetik,viszik a mini Bt-beltagjának Suzuki Ignisét, majd még a miheztartás végettkirúgják az összes vagyonőrt, akik több hónapnyi fizetési csúszásután sem voltak képesek befogni a pofájukat, ugyebár. És akkor jönnekaz új vagyonőrök, és kezdődik az egész előröl.Amit leírtam azt bármelyik fővállalkozó bármikor megteheti, a vagyonőröknem jutnak el odáig, hogy munkaügyi pereket kezdeményezzeneka munkáltatójuk ellen úgy, hogy munkaviszonyukat egy szál papír nemsok, annyi sem igazolja.Hát így. Ezek után egy épeszű ember sem gondolhatta, hogy az őrök befogják tartani a rájuk vonatkozó szigorú szabályokat! Francokat. Az egydolog, hogy a csekély létszám miatt nem lehetett rendet tartani az áruházban,de ez a csekély létszám még lopott is, hogy kiegészítse sohameg nem érkező fizetését. Azt persze nem sok embernek lehet felróni,hogy elcsábul a többszázmilliós árukészlet között. Főleg úgy, hogy enneknagy része rá van bízva. Az Igazgató sok esetben liberális elveket vallott,megértette a kísértésnek ellenállni képtelen munkatársakat, de alopás azért már gáz volt. Főleg ha kiderült. Főleg, ha az Igazgatót hülyéneknézték. Na, arra állatira kiakadt és képes volt hónapokig nyomozniegy ügyben, hogy felgöngyölítse. Persze ez a csapat is a banánhéjoncsúszott meg, mint általában mindenki. Ugyanarról az alföldi áruházrólbeszélünk. Egy hat fős bagázs került terítékre. Három biztonságiőr és három operátor. Meglehetősen nagy létszámú banda az áruházszemélyi állományához képest. Annak ellenére, hogy az Igazgató tapasztalataiszerint a szervezett áruházi lopás főleg a fővárosra és a nagyobbáruházakra volt jellemző, az eset, amit elmesélt nagyon is átgondoltnaktűnt. Hónapokon át fogyott a készlet a raktárból. Milliós tételben.Az mindenki számára világos volt, hogy valaki rendszeresen nagytételben pakolta ki az értékesebb műszaki cikkeket a raktárból, de sehogynem jutottak a nyomukra. Mondjuk ez nem is volt csoda, hiszen azoperátorok egy része, akik a kamerákat kezelték, benne voltak a buliban,így pontosan tudták, hogy mit vesz a kamera és mit nem. Illetve eznem teljesen igaz, mert pont a kamera volt az, ami lebuktatta őket,méghozzá magától. Azt tudni kell, hogy az operátor a kamerákat egy20joystick-szerű eszközzel irányítja. A műszerekkel lehet közelíteni is és atöbbségük már színes képet ad. Nagyon egyszerű a megoldás necceshelyzetben, hiszen nem kell mást tenni, mint elforgatni a kamerát agyanús tevékenységről és a gyanús alakok helyett máris tömött raklapokatmutat a kép a raktár egyik sarkában. A banánhéj, amin elcsúsztakaz egyelőre beprogramozott mozdulatsor volt, amivel ráadásul mindenegyes operátornak tisztában kellett volna lennie. Ha a biztonsági kamerátvalaki elfordítja és rögzíti is abba a pozícióba, akkor a kamera egyidő után visszaáll az alaphelyzetbe, illetve abba a pozícióba, amelyetalaphelyzetként meghatároztak a programozáskor. Ez pedig pont az ahely volt, ahol a bunbanda kifejtette áldásosnak nem mondható tevékenységét.Az Igazgató az egyik hétvégén bent ült a monitorok közt, éskereste az árulkodó felvételeket. Ekkor futott bele a fent leírt jelenetbe,gyorsan végigpörgette a többi kamera képét is, és sok helyen ugyanezttalálta. Lefordított kamerákat. Innentől már könnyű dolga volt. Csakössze kellett hasonlítani a munkabeosztást a kamerák képeivel. Kinélfordult elő ez rendszeresen. Innen ki is szúrta a beépült operátort.A többiek...nos, a többiek meg kristálytisztán látszottak a képen.Helló! A dologból bírósági ügy lett, ahol felvonult a teljes banda. A bírókérdésére, hogy miért volt a kamera a föld felé fordítva, ahol egy pirosrongy darabot vett húsz percen keresztül hiperközeliben, csak annyit válaszoltak:féltek, hogy ellopják. Arról nem szólt a fáma, hogy a nagytiszteletűbíró úr benyalta-e a Teszkó rongyőrzési szabályzatának eme pontját,de az biztos, hogy később rendesen elkapták a srácok tökeit.A fenti sztorival kapcsolatban rögtön megfogalmazódott bennem a kézenfekvőmegoldás. Ha digitálisan rögzítenek, akkor miért nem lehetegészen egyszerűen kitörölni a lebuktatós képsorokat. Mert még egyTeszkós sem lehet annyira hülye, hogy rajtahagyja magát a felvételen. Aválasz logikus volt. Az operátor gépein, melyre a rendszer rögzíti a kamerákképeit, nincsen editáló szoftver. A felvett anyagba csak beletörölnilehet, ami azt jelenti, hogy az árulkodó képek helyén blank feketevan. Ez megint nem az a tökéletes álca.AZ ÁLLÁSBAN LÉVŐ IGAZGATÓ PERLI A TESZKÓTMost figyelem, hogy már egy ideje mesélek az Igazgatóról, a legfontosabbatviszont kihagytam. Az úriember közel másfél éve áll perben aTeszkóval. Az áruházat még aktív biztonsági igazgatóként perelte be tizenegymillióforintra, amelyből kilenc milla az elmaradt kifizetéseket fedezné,kettő millió pedig a nem vagyoni kártérítés.A dolognak hosszú a története, de csak az arra érdemes részeket fogomkiemelni, hogy ha strandon olvassák ezt a könyvet ne égjen szét a hátuk,míg a végére érnek. Az Igazgató 5 évet húzott le a Teszkónál, ebből21több mint hármat biztonsági igazgatóként. A szakítás előtt egy évvelfordult benne valami. Ez kábé olyan lehet, mint amikor az ember elmegypiálni a haverokkal egy menő helyre, ahol jó csajok is vannak, mégis aKecskeméti Kétlyukúban ébred arra, hogy egy hatvanéves hajléktalan nőa fülcimpáját szopogatja. Az ember elmegy dolgozni egy jó helyre, aholvan pénz, vannak beosztottak, lehet végezni a munkát és még eredményis van. Ehhez képest arra eszmélsz pár év múlva, hogy egy cikihelyen vagy, hozzád nőtt a sötét nylonöltöny, tizenöt kigyúrt kidobó helyetthárom szép korú vagyonőrnek dirigálsz, akik azelőtt szelektívenszedték szét a tálcán hagyott szemetet a McDonaldsban. Ráadásul csakakkor tudod elkapni a csoki tolvajt, ha hasra esik a kasszáknál és mélykómába zuhan, miközben utolsó értelmes szavaival bevall mindent és aszabadságodat is csak akkor tudod kivenni, amikor már jó eséllyel közlekedika menetrendszerinti úrkomp a Vega rendszer felé. A gyerekeidnem ismernek meg, vagy már nem akarnak megismerni, az idegbajodbólírja disszertációját a háziorvosod, hat gyógyszert szedsz, négyet abajaidra, egyet a négy mellékhatásának kiküszöbölésére, egy másikatmeg annak az egynek a közömbösítésére. Szóval valami elkezd nemstimmelni.KARÁCSONYI VADÁSZAT VÉDETT ÁLLATOKRAA kaput egy Karácsonyeste tette be, amikor normális emberek otthonülnek a családdal, pulykát esznek és halászlét, ajándékot bontanak ésmézeskalácsot sütnek, miközben odakint sűrű pelyhekben hull a hó.Ehelyett az Igazgató egy fegyverrel a vállán ment állatokat ölni aTeszkóba. Azt hiszem az eset némi magyarázatra szorul.Vannak napok, amikor még a Teszkó is bezár. Ilyen például a karácsony,de akkor is csak két napra történik meg ez a szörnyűség. Ahhoz, hogy aTeszkók végleg bezárjanak, valami olyasminek kellene bekövetkeznie,amit sikeres sci-fi írók már többször megjövendöltek, és ha másért nem,de legalább ezért az egyért jó lenne, ha meg is történnének. Egy biztos.A Teszkó nem képezhette a Seldon terv részét. Nos, van pár nap az évben,amikor szögre kerülnek a vonalkód leolvasók és béke meg nyugalomárad szét a polcok között. Mindenki otthon, riasztó bekapcsolva,nem történhet semmi, gondolta az Igazgató. De mégis történt. A karácsonyivacsora kezdete előtt szólalt meg a szolgálati mobiltelefon, hogymenni kell, beriasztott az áruház. Ilyenkor csak az áruház kijelölt igazgatójajogosult bemenni az egyik operátorral. Az Igazgató összeszedte afelsorolt személyeket és a legjobb ruhájában bement az áruházba egyrövid ellenőrzésre. Persze addigra már a rendőrök is ott voltak. Riasztóki, gyors ellenőrzés. Sehol senki. Riasztó be, irány haza, vacsora folytat.Telefon ismét megszólal. Megint jöttek, raboltak. Igazgató felpattan,22operátor bepattan, rendőr jön. Kiriaszt, csekkol, beriaszt, haza. Nemviccelek, ez a történet szent este folyamán tizenegy alkalommal ismétlődöttmeg. Az ember idegbaja kábé a hatodik riasztásig fokozódhat. Ottelkezd stagnálni, a kilencedik környékén pedig a szervezet feladja a harcotés a tudat átlép egy másik dimenzióba. Kell lennie egy pontnakugyanis, ahol az épeszű ember minden kapcsolatot elveszít a realitással.És ez az a pont, amikor tizedjére veszi fel jegyzőkönyv aláírása ellenébena kurva Teszkó kulcsát az ügyeletes portástól, tizedszer üti be a kódotés tizedszer sem talál semmit. És ilyenkor nincs olyan, hogy földhözkúrom azt a kibaszott telefont, nem lehet olyat csinálni, hogy szarok azegészre, pakolják ki az egész kócerájt! Soha! Még levonnak a kétszázezresfizetésből! A tizenegyedik alkalommal, amikor már a katatónia elsőjelei kezdtek mutatkozni az akkor már szerintem válófélben lévő Igazgatón,meglett a bűnös. Illetve bűnösök. A raktárosoknak sikerült néhánymacskát bezárni az áruházba. Hurrá! Indulhatott a vadászat. Egy macskaugyebár baromira kicsi ahhoz képest, hogy az említett áruház 7000négyzetméteres volt. Viszont meg kellett találni, mert különben a berohangáláskét napig folytatódott volna. Az operátor felment a monitorszobába,beüzemelte a kamerarendszert és elkezdte négyzetméterrőlnégyzetméterre átfésülni az áruházat. Ha meglátta a macskát, leszóltrádión, az Igazgató odarohant, hogy elkapja, de a macska akkor mármáshol volt. Csakúgy, mint a rendőr, aki látta, hogy itt rá már nem leszszükség. A macskákat órákon keresztül üldözték az áruházban szelvényrőlszelvényre haladva, a raktár különböző helyiségeit átkutatva. Megfogninem tudták. Az Igazgató elmesélése szerint ezen az egy estén teljesmértékben megváltozott a macskákhoz való viszonya. Azóta nem tudrájuk, mint kedves, cirmos, mókás szőrgombócokra gondolni, és ha lenneolyan, hogy macskabomba, tuti, hogy ledobná! A történet viszontnem ért véget. A macskákat beterelték a raktárba és rájuk zárták az ajtót.Az érzékelőket pedig leragasztották, hogy ne riasszon be a rendszerújra. Ekkor jöttek elő a verebek. Ellenük már nehezebb volt a küzdelem.Madarászokat hívtak, akik hálóval próbálkoztak, majd előkerültek a légpuskák,amelyeket valószínűleg a helyi vurstli céllövöldése bocsáthatottrendelkezésükre, mert nem igazán sikerült eltalálni az ide-oda röpködőmadarakat. A történet hallatán felrémlett bennem a "Világ leggazdagabbverebe" című mese, ami egy verébről szólt, akit bezártak egy gabonasilóba,vagy vagonba, vagy valami ilyesmibe. De az a sztori nem úgy értvéget, hogy jött egy biztonsági őr egy ferde csövű rumcájszpuskával ésfejbe lőtte. Egyébként a lövöldözés még a szoftosabb módszer volt amadarak kiirtására. Még azt is mondhatnám, hogy humánusabb, de ezzela szóval kapcsolatban vannak kételyeim, hogy mennyire lehet eztállatokkal kapcsolatban használni, hiszen a humánus mintha valami emberidologra utalna.23Mindegy. Szóval a lövöldözésnél némileg kegyetlenebb módszer volt averebek kipusztítására a fagyálló. Ezt a folyadékot csepegtették szét adolgozók a raktárban. Veréb belement és megdöglött. Nem akarom magukatazzal álltatni, hogy pontosan sikerült megértenem a folyamatot,ami a kiöntés és a megdöglés között van, de szerintem valami olyasmirőllehet szó, hogy a veréb megissza, vagy belélegzi... vagy bőrön át hata cucc... passz. Lényeg az, hogy valami nagy rutinnal rendelkező figuraadhatta a tippet, aki ezzel a módszerrel már pár szomszédját megszabadítottaa házi kedvencektől. Fagyálló!A TESZKÓS IDŐ URAIOtt tartottam a boldog karácsonyi cicás és verebes sztori előtt, hogy azIgazgató volt eddig az egyetlen hivatalában lévő, magasabb beosztásúigazgató, aki munkaviszonya alatt perelte be a Teszkót egy akkora öszszegre,amelyet még egy osztályvezetőnek is hónapokig tartana kilopniáruban. Rögvest beszélek a nem vagyoni kártérítésről is, de előbb arról,hogy mi tette be végleg a kaput az Igazgatónak. Ezek az emberek, beleértvea vezetőket és a beosztott vagyonőröket, ha nem is éhbérért, deegy rendkívül szerény összegért végezték a munkájukat. Mielőtt mégbárki azt vetné a szememre, hogy az előző könyvemben leírtakkal ellentétbena védelmembe veszem a biztonsági őröket, sietek kijelenteni,hogy én, mint volt dolgozó nem tudom és nem is akarom a Teszkós bag



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 5
Össz.: 13 474

Látogatottság növelés
Oldal: Tesco-2
A honlap, mely létre jött az Úr 2011. esztendejében - © 2008 - 2024 - baliistvan.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »